TÁMOP-2.5.1
A magyarországi felsőoktatási hallgatói érdekképviseletek megújulási programja
(TÁMOP-2.5.1-07/1-2008-0063)

1. Röviden a projektről

2008-ban a Nem Állami Felsőoktatási Intézmények Országos Régiója Egyesület, a Doktoranduszok Országos Szövetsége és a HÖOK a Hallgatókért Alapítvány létrehozott konzorcium sikerrel pályázott a Társadalmi Megújulás Operatív Program „Érdekképviseleti szervezetek kapacitásainak fejlesztése" (TAMOP-2.5.1/07/1) célú pályázati kiírására, „A magyarországi felsőoktatási hallgatói érdekképviseletek megújulási programja" címmel.

A pályázatban támogatott projekt átfogó célja, hogy a HÖOK - a HÖOK a Hallgatókért Alapítvány bevonásán keresztül - és a DOSZ új szervezetfejlesztési stratégiát fogalmazzanak meg, hogy munkájukkal hatékonyabban tudják a magyar hallgatói és doktorandusz önkormányzatiság, ezen keresztül pedig a hallgatóság és a doktoranduszok ügyét szolgálni.
A projekt megvalósítása során a szervezeteknek - egy komplex kutatás programban - lehetőségük nyílik megismerni tagjaiknak a megváltozott felsőoktatási környezet következtében kialakult, átalakult elvárásait, a rájuk háruló feladatokat, ezt követően pedig a kutatásokra alapozott, széles személyi kört érintő képzések keretében, illetve szervezeti stratégia kialakításával hosszú távon megalapozzák az érdekképviseletek további munkáját.

Bár a támogatási szerződés 2008. november 28-án kelt, a projektet - élve azzal a lehetőséggel, hogy a támogatásról szóló döntést már korábban megkaptuk - saját felelősségünkre, a pályázatban tervezetteknek megfelelően, 2008. november 1-jén megkezdtük.

 

2. Néhány szó az alapozó tevékenységekről


2008. november 1-jén a konzorciumi partnerek projektindító megbeszélést tartottak, ezen újra rögzítették az egyes partnerek által megvalósítandó feladatokat, azok ütemezését, költségvetését. Lezajlottak a NÁFIORE, a HÖOK a Hallgatókért Alapítvány és a Doktoranduszok Országos Szövetsége által külső beszállítókkal megvalósítani kíván tevékenységek beszerzési eljárásai: az értékhatárok által indokolt ajánlattételi felhívásokon keresztül kiválasztásra kerültek azok az együttműködő partnerek, akik a legkedvezőbb és legjobb ajánlatokat tették, s aláírásra kerültek szerződések. Ezt követően megkezdődött a projektben vállalt tevékenységek megvalósítása.
A NÁFIORE-hez tartozó kutatási feladatok - a beszállítóval megkötött szerződésnek megfelelően - két részletre lettek bontva. Első körben a hallgatói önkormányzati tisztségviselők körében végzett 150 fős kérdőíves kutatásra és a hallgatói és doktorandusz képviseletek külső partnerei körében végzett mélyinterjús vizsgálatra került sor (ennek eredménye a két kutatásból készített tanulmány); ezt követően indult el a hallgatói önkormányzati vezetők és doktorandusz képviselők körében végzett mélyinterjús kutatás, amelynek már csak az elemző munkái vannak hátra. Így ez a szakmai elem május végéig teljesen elkészül.

A HÖOK a Hallgatókért Alapítványhoz tartozó szakmai feladatok közül elsőként a szervezettörténeti kutatás valósult meg, amely a pályázatban vállalt időkereteket betartva elkészült. Jelenleg még folyamatban van a szervezeti környezetelemzés, továbbá - az ütemezésnek megfelelően - a szervezetfejlesztési terv kialakítása. Ez utóbbihoz még szükséges a nyárra tervezett pilot-szemináriumok lefolytatása, továbbá a folyamatban lévő szervezeti környezetelemzés véglegesítése.
A projektről eddig három jelentős kör előtt nyújtottunk tájékoztatást a célcsoport számára: a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának közgyűlése előtt 2008. december 6-án, a Doktoranduszok Országos Szövetsége közgyűlése előtt 2009. február 28-án mutattuk be a projektet, amely mindkét fórumon pozitív fogadtatásban részesült. 2009. április 3-án, a HÖOK tavaszi vezetőképzőjén került sor az eddigi kutatási eredmények bemutatására, ezt követően pedig csoportos probléma-feldolgozó workshopok keretében vitatták meg ezeket a jelenlévők, ezzel is hozzájárulva a szervezetfejlesztési terv kialakításához.

 

3. Közelmúlt, jelen és jövő: szervezetfejlesztés

2009. július 11-12-én a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának nyári táborában került sor a kialakítandó szervezetfejlesztés metodikájának tesztelésére. A pilot-tréning keretében, két napon keresztül több mint ötven fő vett részt a két fő tematikus egység köré épülő négy csoport munkájában. Ennek eredményeképpen kialakult az képzési módszertan, amit egyrészt 2009 őszén és 2010 tavaszán, a HÖOK vezetőképzőin lesz mód élőben is kipróbálni, másrészt a Doktoranduszok Országos Szövetségének Nyári Táborában, amely 2009. szeptember 3-6. között lesz Tatán.


» A magyarországi felsőoktatási hallgatói érdekképviseletek megújulási programja
(TÁMOP-2.5.1-07/1-2008-0063)

2010. szeptermber
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30
« vissza   tovább »